MUFC

Maros-menti Utánpótlás FC

Támogatóink

Givaudan Hungary Kft.


Continental Contitech Makó



Makó Város Önkormányzata



Dancsi és Társa Kft.



Hanki-Ker Kft.



Magyar Labdarúgó Szövettség


Gyenge tavasz...

Szeged 2011 - MUFC 5:0 (0:0)

Sajnos a csapat rossz szériája a bajnokság végére sem szakadt meg. Hiába az egy félidőn át tartó, erőn feletti védekezés a második játékrészben győzött a jobbik egyesület.
A csapat így a 2015./2016. szezont a 10. helyen zárta, egy rettentően gyengére sikeredett tavaszi produktummal.


Nyolc percre a meglepetéstől


MUFC - L-IT SZEAC 0:1 (0:0)

Remek idő ellenére kissé féltettük a fiúkat, hogy két súlyos vereséget követően képesek lesznek-e a srácok összekapni magukat.
A félelmünk alaptalannak bizonyult, hiszen végre egy csapatként funkcionáló együttest láttunk a pályán, akik erejük nagy részét a védekezésre fordították, de most tették ezt rendkívül hatékonyan.
De sajnos az utolsó tíz percre a fiúkból sok energiát kivett a védekezés és egy gólt valahogyan találtak a szegediek.
Ám a fiúknak nincs okuk szégyenkezni, szépen helytálltak, s kis szerencsével akár pontot is menthettek volna. Gólszerző viszont nagyon hiányzik, hiszen 11 találkozón csak hat gólt szereztünk, így idény végére pedig 450 perc alatt sem tudtunk az ellenfeleink kapujába találni.
Reméljük jövőre jobban összeérik a csapat.


Újabb súlyos vereség...


SZEOL SC "A" - MUFC 13:0 (7:0)

Hat találkozó óta nyeretlen és 270 perce gólképtelen csapatunk utazott a bajnoki cím esélyeséhez a SZEOL SC "A" csapatához. Nem reménykedtünk "csodában" de azt sem gondoltuk, hogy egy újabb hatalmas pofonba szalad bele a csapatunk.
A fiúk önbizalmát, hitét az utóbbi két fordulóban elszenvedett súlyos vereségek és a kapott 24 találat is biztosan megtépázta, de sajnos lássuk be, a sérülések, eltiltások miatt foghíjas csapat, rettentő gyengén muzsikált.
Az utolsó két találkozó sem lesz egyszerű, hiszen az ötödik L-IT SZEAC csapatát fogadjuk és búcsúzunk hazai pályán az idénytől, majd a hatodik Szeged 2011 csapatánál zárjuk a szezont.
Nem tudom, a srácok képesek lesznek-e koncentrálni, s még utoljára megmutatni, nem szabad leírni őket.


Lejtmenetben…


MUFC - Grosics Akadémia FK 0:11 (0:7)

Úgy tűnik sajnos nincs megállás, a csapat a lejtőn lefelé „felgyorsult”. Nem igazán találok szavakat, nehéz megfogalmazni azt, ami egy ilyen súlyos vereséget követően egy szurkoló egy „krónikás” fejében megfordul.
Tényként kell leszögezni, hogy a Grosics Akadémia csapata nehéz ellenfél, hiszen ha csak a tabellára tekintünk, versenyben vannak a dobogó legfelső fokáért. De azt, hogy ilyen könnyedén nyernek, talán ők maguk sem gondolták. A kapunkhoz szegezett csapatunk játékosai mellett tetszés szerint érték el góljaikat a vendégek, s gyakran az aktuálisan helyzetbe kerülő játékos „tudásán” múlott, hogy miként fejezi be az akciót.
Hitehagyottan , s le kell írjam, gyáva csapatként játszottunk, s tettük naggyá a vendégeket. Bele sem mer gondolni az ember abba, hogy a következő fordulóban az első helyen álló SZEOL SC csapatához látogatunk. Halvány remény van, hogy a srácok meg akarják mutatni, hogy képesek ők focizni is, ha akarnak.


Emberelőnyben sem sikerült..


Hódmezővásárhely FC - MUFC 2:0

Az utóbbi hetekben elkeserítő volt a csapat mutatott játéka, így tartottunk ettől a találkozótól. Idehaza három góllal kaptunk ki, a dobogó harmadik helyén álló vendéglátóktól.
Most sem ment, főleg a gólhatékonyságunk elkeserítő. Az első játékrész 28. percére lényegében kialakult a végeredmény, pedig a jó 29 percet emberelőnyben játszhatott a csapat.
Úgy gondolom, nagy szükségünk lesz csatárposzton és a középpályán is egy-két erősítésre.


Elsüllyedtünk....


Berényi Gyermek FC - MUFC 5:0 (2:0)

Nem tudok tárgyilagos lenni, hiszen nem láttam a találkozót, de ősszel idehaza 3 góllal vertük a mezőberényi csapatot.
Most mi történt? Egyszerűen 3 találkozó óta nem tud még pontot sem szerezni a csapat. 270 perc alatt egy gólt szereztek a fiúk míg 12 gólt kaptak. Nagyon negatív mutatók, s ha az elmúlt hét hazai teljesítményét nézzük, sajnos a mutatott játék is finoman szólva harmatos.
Az egyetlen pozitívum az, hogy ennél a 10. helynél hátrébb már nem csúszhatunk. Sok jó sajnos nem vár a fiúkra, megyünk a 3, Hódmezővásárhelyhez, fogadjuk a bajnokjelölt Grosics Akadémia csapatát, majd a második SZEOL SC "A" együtteséhez megyünk vendégségbe. Kőkemény túra lesz, s remélem felkötik a srácok a nadrágot s megmutatják, bennük is ott dobog a makói szív!



Botladozás tavasszal...


MUFC-Orosházi MTK-ULE 1913 1:3 (0:0)
gól: Nagy Rajmond

Tavasszal nagyon nem megy az U15 csapatunknak, hiszen két győzelem, egy döntetlen mellett a mérkőzés kezdéséig 2 vereséget könyvelhetett el a srácok.
Mint az utóbbi találkozókon most is tapasztalható volt, hogy nem ment a pontos, labdabiztos játék, ennek ellenére Kunos Márkó révén megszerezhettük volna a vezetést, de lövése a felső kapufán csattant. Gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok pihenőre, s reménykedtünk az eredményes folytatásban.
Ám amit kaptunk, az sajnos kritikán aluli, szégyenteljes, lélektelen játék volt. Nem értem mi történhetett, erről a srácokat kell megkérdezni, de az biztos, hogy sikeresen megvertük önmagunkat. Azt mondom az első vendég találat, szép volt, ilyen előfordul, bár azt is levédekezhettük volna. A második vendég találatnál "szépen" beterelte Horváth Richárd saját kapunkba a nem túl erős beadást.
Ekkor talán néhányan úgy érezték a csapatban, hogy ideje lenne focizni. S lám meg is lett az eredmény Nagy Rajmond találatával szépítettünk, s úgy tűnt magára talál a csapat. De az egyenlítés helyett, olyan bohózatba illő gólt kaptunk, hogy ha videó lenne róla, rajtunk röhögne a fél ország. Nem is értem, hogy a fekvő vendég játékostól az őt körbevevő 3 védőnk, hogy nem tudja megszerezni, vagy elrúgni a labdát???? Sőt kis fetrengést követően be tudja adni középre a lasztit és ott bepasszolja a teljesen egyedülálló csatár a kapunkba a labdát... Egyszerűn ha nem látom, csak hallom az esetet nem hiszem el!!!
S ha nem elég, hogy egy megalázó vereséget szenvedünk, a csapat sérülés miatt a nagyon igyekvő Kunos Márkót térdszalag húzódás miatt jó időre elveszítette. Neki jobbulást, a csapatnak és a srácoknak pedig magukba kell nézni, hogy biztosan mindent megteszünk a sikerért? Biztos, hogy a maximumot hozom ki magamból a pályán? Ki a fontosabb az egyén, vagy hogy csapatként érjünk el sikert?
Srácok van bennetek kurázsi, de tudnotok kell harcolni, küzdeni, csúszni-mászni egymásért, hogy a CSAPAT sikert érjen el!!!


Egy félidő alatt eldőlt...

Békéscsabai Előre 1912 SE - MUFC 4:0 (3:0)

Hét közben nagyon nem ment a játék, s ennek egy hazai vereség lett az eredménye. Tudtuk, hogy nehéz feladat vár a csapatra Békéscsabán, de reménykedtünk abban, hogy sikerül meglepni a csabai csapatot.
Nem sikerült, annyira nem, hogy az első játékrészben eldöntötte a találkozó sorsát a vendéglátó csapat. Nincs könnyű helyzetben a csapat mestere Krucsó Ákos, hiszen két vereséget követően kell talpra állítani a srácokat, hogy a jövő hét végén az Orosháza ellen sikerüljön idehaza tartani a pontokat. Ehhez nagy szüksége lesz a csapatnak gólszerzőkre, hiszen két forduló alatt nem tudtunk a kapott hat találatra válaszolni.
Kapjátok össze magatokat fiúk, s mutassátok meg, hogy ennél több van bennetek!


Vereség a pótláson...

MUFC - Déli Aprók UFC 0:2 (0:2)

Április 6-án pótolták az U15 csapatunk 15. fordulóban elmaradt mérkőzését a DAFC ellen a Maros partján. Sajnos sok jót  és szívet melengető tapasztalatot nem lehet írni a találkozóról.
Nagyon nem ment, s ha a szegedi srácok is ügyesebbek, fájdalmasabb lehetett volna a vereség. Annyira nem ment a játék, hogy alapvető labdakezelési hibák csúsztak be a fiúknál, s a passzok nagy százaléka nem jutott el a címzetthez. A játék összképét jól mutatja, hogy az első próbálkozásunk, helyzetecskénk a második játékrész közepe táján tudták a srácok összehozni.
Reméljük a hétvégén feledtetik a fiúk ezt a fiaskót.


3 pont Szegedről....

SZEOL SC 'B' - MUFC 1:3 (1:1)
gól: Nagy Rajmond, Zoppé Marcell, Nagy Ádám

A közelgő ünnepek miatt hétközi fordulót játszott csapatunk Szegeden. Ellenfelünk az a SZEOL SC 'B' csapata volt, akik a 15 éveseinket Makón legyőzték, de mivel jogosulatlanul szerepelt egy játékos a mérkőzést a vezetőség megóvta. Az óvásnak helyt adtak és a három pont hozzánk került 3:0 eredménnyel.
A srácok azért jobban szeretik, ha egy találkozó a zöld gyepen dől el, ráadásul erre most a mai napon még az időjárás is alkalmas volt.
A fiúkat fűtötte a visszavágás tüze, s ennek reményében léptek pályára. Gyorsan vezetést szereztünk Nagy Rajmond találatával de sok időt nem hagytak örülni a vendéglátóink, két perc elteltével egyenlítettek. Ám a második játékrészben Zoppé Marcell és Nagy Ádám találataira már nem érkezett válasz, így nem kis munkával de a pályán szerzett nagyon értékes pontokat csapatunk. Ami még szintén nagyon fontos volt ennél a csapatnál, hogy végre többen is kapuba tudtak találni!
Szép volt srácok, csak így tovább!!!



Eldöntetlen döntetlen a Maros partján

MUFC - Várfürdő-Gyulai Termál FC 0:0 (0:0)

Az Erdei Ferenc téri pályán folyó bontási munkálatok miatt a csapatunk a Maros parti pályán fogadta a Gyula korosztályos csapatát.
Kellemetlen hideg időben kezdődött a fiatalabbak összecsapása, ahol hiába igyekeztek a csapatok, a legnagyobb helyzetek is kimaradtak így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. A játék nem igazán volt pörgő, Egymás hibáiból lehetett volna gólt, gólokat elérni, de ezen a napon mindenki otthon felejtette a gólszerző cipőjét.



Biztató tavaszi rajt

Körös UFC - MUFC 0:2 (0:1)
gól: Zoppé Marcell 2

Tavasszal először lépett pályára a Krucsó Ákos edzette U15 csapatunk. Bemutatkozásként az idegenből elhozott három pont jó ajánlólevél lehet a bajnokság további mérkőzéseire. Ami nem változott, hogy Zoppé Marcell a télen nem felejtett el focizni és ott folytatta a gólgyártást, ahol ősszel befejezte!
Sok sikert a fiúknak a továbbiakban!